KezdőlapBűnügyLetartóztatnák Bige Lászlót, 800 milliós vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség

Letartóztatnák Bige Lászlót, 800 milliós vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség

Magyarország egyik leggazdagabb emberét az ügyészség letartóztatná, mert félő, hogy megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, befolyásolná a vele munkakapcsolatban álló személyeket vallomásuk megtételében.

fotó: Illusztráció

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség közleményben hivatkozik arra, hogy a gyanúsított ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata alapján már hasonló, vesztegetés elfogadásának bűntette miatt büntetőeljárás folyik. Abban az ügyben 135 millió forintos vesztegetésről és ugyancsak börtönbüntetésről volt szó, igaz, azzal, hogy felfüggesztett büntetéssel is megúszhatja a műtrágyakirály, ha elfogadja azt. Bige akkor kiállt az ártatlansága mellett.

Az újabb, ezúttal 800 milliós ügyről azt írja az ügyészség, hogy a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított egyik cége 2018 előtt, éveken át nagy mennyiségben állított elő a mezőgazdaságban felhasználható terméket, ezek egy részét utasítására valótlanul selejtesnek minősítették, és csökkentett áron adták el a kereskedőknek. Az egyik ilyen kereskedő cég szintén a vállalkozó érdekeltségébe tartozott. A kereskedők ezt követően piaci vagy ahhoz közeli áron értékesítették a terméket a végfelhasználóknak. Az egyik kereskedő cég vezetőjével megállapodott abban, hogy valótlanul selejtesnek minősített terméket fog neki eladni, aki azt tovább értékesíti a végfelhasználóknak, azonban az így keletkezett vételár egy bizonyos részét készpénzben visszaadja. Az ügyészség szerint összesen 800 millió forint került így a gyanúsítotthoz a most vizsgált ügyben. Bige Lászlót kedden vették őrizetbe, cége, a Nitrogénművek tegnap adott ki közleményt, szerintük az eljárás célja a félelemkeltés, a vádakat alaptalannak tartják. Azt is jelezték, Bige cégei távollétében is működnek tovább, az ügynek nincs hatása azok működésére – adta hírül a forbes.hu.