KezdőlapBelföldKét járókelőt is megkéselt a kecskeméti ámokfutó

Két járókelőt is megkéselt a kecskeméti ámokfutó

Egy 24 éves helyi férfit vettek őrizetbe súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói tegnap délután.

A rendelkezésre álló adatok alapján állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 17 óra 30 perc körül, miszerint az egyik dohánybolt előtt dulakodni kezdett két fiatal, melynek hevében az egyik kést rántott, és nyakon szúrta a másikat. A sérült segítségére sietett az édesapja – egy 63 éves férfi –, akinek a kezét vágta meg a támadó, majd elszaladt. A sérülteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói és a közterületi szolgálatot ellátó járőrök – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi szolgálatának és a mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztály munkatársainak a közreműködésével – hajtóvadászatot indítottak a helyszínről elmenekült késelő ellen, akit a közterületi kamerák felvétele alapján szinte azonnal beazonosítottak – írja a police.hu.

A gyanúsítottat a lakóhelye közelében alig három óra elteltével már el is fogták. A 24 éves kecskeméti fiatalt őrizetbe vették. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.