KezdőlapBűnügyHihetetlen, de Miskolcon 500 forintért árulnak drogot

Hihetetlen, de Miskolcon 500 forintért árulnak drogot

Miskolc számozott utcáin ismét felütötte a fejét az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűnözés, a rendőrség azonban azonnal közbelépett.

A 2020-as évben öt hónapon keresztül végrehajtott intézkedéssorozat eredményeképpen Miskolc Számozott utcáin visszaesett az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűnözés, azonban 2021. augusztus 16-án azt a jelzést kapta a rendőrség, hogy ezen a területen egy új kereskedő jelent meg, ezért azonnal elkezdődött a felderítő munka.    

Ennek eredményeként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály VI. Bűnüldözési Osztálya a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Felderítő Alosztályával együttműködve megállapította, hogy a város ezen részén a helyi, 30 éves Sz. Gábor terjesztheti a kábító hatású anyagot, 500 forintért adagját.

Az augusztus 17-én tartott közös rendőri akciós során először két fogyasztóval szemben intézkedtek, akik varázsdohányt vásároltak Sz. Gábortól. Tőlük új pszichoaktív anyaggal átitatott növényi anyagokat foglaltak le.  

Ezután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével elfogták Sz. Gábort is. A nála tartott kutatások alkalmával lefoglaltak ún. hatóanyagot, a már elkészített varázsdohányt és nagy mennyiségű készpénzt, többségében 500-1000 forintos bankjegyet.  

A nyomozók beazonosították Sz. Gábor felső kapcsolati forrását is. A 30 éves K. Tibort szintén a Borsodi Támogató Alosztály közreműködésével fogták el. A nála tartott kutatás során bruttó 15 gramm mennyiségben új pszichoaktív anyagnak minősülő ún. hatóanyagot illetve készpénzt foglaltak le.   

Mindkét férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja hallgatták ki gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését elismerték – írja a police.hu.  

Az ügyben eljárást folytató Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására az ügyészség felé.