KezdőlapBűnügyElkapták a MÁV jegykiadó automatáiból milliókat lopó vasúti dolgozót

Elkapták a MÁV jegykiadó automatáiból milliókat lopó vasúti dolgozót

Jókora mellékesre tett szert a fizetése mellett az a vasúti dolgozó, aki, hónapok óta dézsmálta a MÁV jegykiadó automatáit. Utolsó bűntényének színhelyén ütöttek rajta a rendőrök, s csodák csodájára az utolsó fillérig meglett a zsákmány.

Nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopással gyanúsítják azt a sződi férfit, aki hónapok óta dézsmálta a MÁV jegykiadó automatáit – közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. A vasúttársaság jegykiadó automatáinak tartalma február óta csappant meg. A Zugló, Biatorbágy, Monor, Vecsés, Vecsés-Kertekalja, Pilis, Üllő, Monorierdő, Ecser, Agárd és Kelenföld állomásokon kihelyezett 16 automatából több millió forint hiányzott.

A gyanú egy 23 éves, a MÁV-nál technikusként dolgozó férfira terelődött, akit a monori vasútállomáson május 6-án délután elfogtak a zsaruk, zsebében ott lapult legfrissebb zsákmánya, a jegykiadó automatából kiürített 207 ezer forint. Érdekes módon a férfi nem kezdett költekezésbe, a lakásán a többi pénzt is megtalálták, az ellopott 4 913 800 forintot hiánytalanul lefoglalták. A tolvaj – aki szabadlábon védekezhet – beismerő vallomást tett, elmondta, a munkaköre szerinti karbantartási munkálatokat kihasználva ürítette saját zsebébe az automatákban összegyűlt pénzt.