KezdőlapBűnügyCsőbombával akarta felrobbantani volt felesége új párját a férfi

Csőbombával akarta felrobbantani volt felesége új párját a férfi

A vád szerint egy 49 éves férfi házilag készített csőbombát, amit felhelyezett a másik férfi gépjárművére azért, hogy megölje őt.

Egy 49 éves külföldi állampolgárságú férfi a 2010-es évek elejétől él Magyarországon, és többnyire külföldön, villanyszerelői szakmában dolgozott.

A férfi egy magyar nővel kötött házasságot, amely azonban 2016. év körül megromlott, a felesége már ekkor közölte vele, hogy válni akar, majd fél évvel később azt is elmondta, hogy viszonya van egy másik férfival. A házasságuk felbontására azonban végül csak 2019 nyarán került sor.

A férfi időközben tudomást szerzett arról, hogy a feleségének kivel, melyik férfival – az ügy sértettjével – van kapcsolata. A vád szerint elhatározta, hogy egy csőbombát készít, és azt felhelyezi a férfi gépjárművére azért, hogy megölje őt, mivel őt hibáztatta a már folyamatban lévő válásuk miatt.

A férfi a terve megvalósítása érdekében, műszaki ismereteit felhasználva, házilag egy csőbombát készített. A megölni kívánt férfi 2019 márciusában vásárolta a gépkocsiját. A féltékeny férj az általa készített csőbombát március vége és június 1-je között, pontosabban meg nem határozható időben, ismeretlen helyen felhelyezte a gépkocsira úgy, hogy azt műanyag gyorskötözőkkel az autó aljára rögzítette.

Amikor a férfi 2019. június 1-jén hazaért, és a gépjárművel beparkolt az udvarba, akkor vették észre, hogy valamilyen eszköz van felszerelve a gépjármű aljára. A sértett ekkor a gépjármű alá feküdt és megtalálta az oda felszerelt csőbombát, amelyet saját maga levágott, majd ezt követően bevitte a szerkezetet a rendőrkapitányságra, ahol feljelentést tett.

A csőbomba rögzítésének helyére és az eszközben található robbanóanyag mennyiségére (csaknem 500 gramm) tekintettel, a vádlott által készített robbanószerkezet alkalmas lett volna az emberi élet kioltására, azonban több körülmény miatt a szerkezethez rögzített akkumulátorok nem működtek, ezért azok feszültség és így impulzus leadására nem voltak képesek.

A Fővárosi Főügyészség a 49 éves férfit emberölés bűntettének kísérletével, és robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével vádolja. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.