KezdőlapBűnügyBrutális: kivégzés vár az óvónőre, aki mérgezte a rá bízott kicsiket

Brutális: kivégzés vár az óvónőre, aki mérgezte a rá bízott kicsiket

Kollégáival való vitája miatt lett mérges, ezért mérget kevert a rá bízott óvodások reggelijébe az a kínai óvónő, akit a tegnapi tárgyaláson halálra ítéltek Kínában – adta hírül a BBC.

A gyilkos óvónő nátrium-nitrátot használt a mérgezéshez. Az ítéletben a bíróság kitért arra is, hogy a nő nem is most először élt ezzel az eszközzel: korábban a férjét mérgezte így meg, ám az csak enyhébben betegedett meg az anyagtól. Most azonban több mint húsz kisgyermeket kellett kórházba szállítani, akik közül egy meg is halt a méregtől.

A bíróság azt mondta, a nő veszélyes és aljas ember, ezért megérdemli a legsúlyosabb büntetést. Azt egyelőre nem tudni, hogy a halálos ítéletet méreginjekció vagy kivégzőosztag segítségével hajtják-e majd végre.

Indirekt/Blikk