KezdőlapBűnügyBotrány: kirúgták a magyar síszövetség elnökét, most a NAV nyomoz ellene

Botrány: kirúgták a magyar síszövetség elnökét, most a NAV nyomoz ellene

Amikor egy hónapja leváltották le Miklós Editet a síszövetség elnöki posztjáról, még nem értette az okát. Most meg nem hiszi el.

A feljelentés szerint a romániai magyar Miklós Edit elnök és Szentgyörgyi Zoltán, a szövetség korábbi főtitkára az Emberi Erőforrások Minisztériuma által sportági fejlesztésre utalt 130 millió forintból több mint 20 milliót is „zsebre tehetettek” munkabér gyanánt egyetlen év alatt. A korábbi elnök 960 ezres bruttó fizetése mellé közel 200 ezer értékben lakás-, gépjármű- és telefonhasználati térítést kapott, míg Szentgyörgyi 800 ezres fizetésben és szintén 200 ezres juttatásban részesült – írta meg a Blikk. Viszont az EMMI előírja, a támogatásból legfeljebb 600 ezer forint használható fel havonta a szervezet vezetéséért felelős személy bérére, míg egyéb szövetségi alkalmazottaknál ez maximum 370 ezer forint jár. Mivel Miklósék fizetése ezt jócskán meghaladta, ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

– Nem tudtam az ügyről, de gondolom, a nyomozó hatóság nem foglalkozik alaptalan feljelentésekkel – közölte a Bkikkel Miklós Edit, aki szerint a vádak nem igazak.