KezdőlapBűnügyBestiális: végkimerültségig dolgoztatta a szexrabszolgáit a szabolcsi férfi

Bestiális: végkimerültségig dolgoztatta a szexrabszolgáit a szabolcsi férfi

Emberkereskedelem bűntettével vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy férfit, aki prostitúcióra kényszerítette két barátnőjét, a keresetüket pedig elvette tőlük.

Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a férfi 2018 tavaszán fogadta a házába az akkor 17 éves sértettet, akivel szerelmi kapcsolatot létesített, nem sokkal később pedig egy másik lány is a vádlotthoz költözött, aki szintén szerelmes lett a férfiba. Mivel a megélhetésükhöz nem volt elég pénzük, a vádlott azt kérte a nőktől, hogy az interneten adjanak fel szexuális szolgáltatást ajánló hirdetést, a vendégeket pedig fogadják a házában.

A két nő, akik heteken keresztül prostituáltként dolgoztak, s naponta tíznél több vendéget fogadtak, a megkeresett pénzt átadták a vádlottnak.

Miután a fiatalabb lány is nagykorú lett, mindhárman Brüsszelbe utaztak, ahol a nőknek az utcán kellett folytatniuk a prostitúciót. A vádlott a szálloda ablakából figyelte őket, meghatározta a napi bevétel minimumát, a pénzt pedig elvette tőlük. A hét minden napján dolgozniuk kellett, rossz idő esetén is, a munkaidejük a kimerülésig tartott. Nagyon-nagyon jó esetben két órát pihenhettek – ismertette a megbízott főügyész. Ha nem akartak dolgozni, a férfi bántalmazta az idősebb nőt.

A két nőt 2018 novemberéig Brüsszelben és Magyarországon is futtatta a férfi, aki a teljes bevételt elvette tőlük, majd a pénzből autót vásárolt, illetve berendezte a házát.

Az ügyészség a vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt. Ha az előkészítő ülésen a férfi beismerő vallomást tenne, öt év fegyházra számíthat – tette hozzá Martossy György.

Indirekt/Blikk