KezdőlapBűnügy10 év után Dominikán fogták el azt a férfit, aki agyonverte élettársát

10 év után Dominikán fogták el azt a férfit, aki agyonverte élettársát

A tettlegesség következtében az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy eszméletét vesztette, majd a kórházba szállítását követően elhunyt. Az ügyészség a büntetése súlyosítását kéri.

Büntetése súlyosítását indítványozta a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség annak a vádlottnak, aki 2008 májusában agyonverte az élettársát, majd a felelősségre vonás elől a Karib-tenger egyik egzotikus szigetére menekült – közölte a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség. A magyar hatóságok 2018 nyarán bukkantak a férfi nyomára, akit nemzetközi jogsegély alapján szállították Magyarországra. Emberölés bűntettéért 9 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélték.

Az agresszív viselkedésre hajlamos vádlott a bűneset napjáig öt éve élt élettársi kapcsolatban a sértettel. A féltékeny természetű férfi és az asszony között korábban is többször volt szóváltás, sőt, előfordult, hogy a férfi bántalmazta a nőt, aki ennek ellenére mégsem szakított vele.

2008. év májusában egy hétvégén ismét folyamatosan veszekedtek, majd a férfi rendkívül durván bántalmazta az asszonyt, aki hiába kért segítséget: mivel a szomszédai is tartottak az erőszakos férfitól, ezért nem nyújtottak menedéket. Az elkövető tovább verte az élettársát: az arcát, a fejét, a végtagjait ésa mellkasát egyaránt többször megütötte, s a nyakát is megragadta. A tettlegesség következtében az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy eszméletét vesztette, majd a kórházba szállítását követően elhunyt.

Bár a gátlástalan férfi észlelte a nő állapotát, magára hagyta, és elmenekült. Külföldön kezdett új életet, családot alapított és szállodát üzemeltetett. 10 év elteltével a Dominikai Köztársaságban fogták el, majd állították hazai bíróság elé. Az ügyészség a vádlott terhére, az elkövető és védője pedig a tényállás megalapozatlansága miatt, a bűncselekmény enyhébb minősítése és a büntetés mérséklése érdekében fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélőtáblához intézett indítványában rámutatott, hogy az embertelen, brutális, a sértettnek különösen súlyos testi-lelki szenvedést okozó bántalmazás közel áll a különösen kegyetlen elkövetési módhoz. Mivel a férfi emberi mivoltából kivetkőzve, a sértettet méltóságában is súlyosan alázva ölt, a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a börtönbüntetés és mellékbüntetés súlyosítása egyaránt indokolt. A fellebbezéseket a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla bírálja el.