KezdőlapBelföldVisszatér a kánikula, de ma még szükség lehet az esernyőkre

Visszatér a kánikula, de ma még szükség lehet az esernyőkre

A héten már visszatér a meleg, nyárias időjárás, ez azonban rossz hír azoknak, akik örültek az utóbbi napok esős időjárásának, a csapadék ugyanis is jelentősen kevesebb lesz, mint a hétvégén, sőt, a hét nagy részében igazi kánikula várható. Mára azonban még több megyére is riasztást adtak ki zivatarok miatt.

A mai időjárás Budapesten először derült lesz, később azonban időnként gomolyfelhők zavarják meg a napsütést. Csapadék nem lesz, az északnyugati szél azonban napközben megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet 30 fok körül alakul, estére pedig 20 fok köré hűl le a levegő.

Az ország többi részén is először derült lesz az ég, majd az összefüggőbb felhőzet fokozatosan keletre, északkeletre húzódik, nyugat felől pedig a Dunántúl fölé is sodródnak felhők. A déli órákban északkeleten csökken a felhőzet, így az ország nagy részén napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az északnyugati, nyugati megyékben helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29-32 fok között alakul, estére 18-23 fok közé hűl le a levegő.

Kedden gomolyfelhős, napos idő várható. Néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok, az északi szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-32 fok között várható.

Szerdán is sok napsütés lesz gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem lesz, a légmozgás mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29-34, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 15-20 fok között várható.

Csütörtökön derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csapadék nélkül. A légmozgás mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30-35 fok között alakul.

Pénteken alapvetően napos, száraz idő várható, északnyugaton azonban megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A légmozgás mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32-37 fok között alakul – írja a met.hu.