KezdőlapBelföldTragédia: megszólalt a Balatonba fulladt testvérpár édesapja

Tragédia: megszólalt a Balatonba fulladt testvérpár édesapja

Hetek óta lázban égett a jászberényi Pongrácz család: a három gyermek és a szülők is rettentően várták a balatoni nyaralást.

Egy napig minden csodálatos is volt, másnap azonban ép ésszel felfoghatatlan tragédia történt a famíliával. Az alsóbélatelepi strandon a vízbe fulladt a 13 éves Zoltán és a 17 esztendős Tamás.

– Együtt mentünk be a vízbe, én a húgukkal vízipisztolyoztam, a srácok pedig odébb úsztak a matraccal. Aztán kimentünk a vízből a lányommal. Alig fél óra telt el, amikor megláttam, hogy néhány fiatalember hoz ki egy ájult gyereket. Egyből odasiettem, de akkor még nem is tudtam, hogy az én fiamról van szó. Csak a fürdőnadrágjáról ismertem fel szegényt – idézte fel a Blikknek megtörten az apuka, Sándor.

– Német fiatalok segítettek rajta, nem is tudtak magyarul, de mindent megpróbáltak, hogy megmentsék. Minden elismerésem azoknak, akik próbálták megmenteni a gyermekeim életét – tette hozzá.

– Egész kicsi koruktól vittük őket nyaralni. Ugyan nem versenyszerűen, de tudtak úszni. Akárhova mentünk, rendszeresen ugráltak a mély vízbe, sosem volt gond ezzel. Mindketten jó fizikumúak voltak, csak arra tudok gondolni, hogy felhevülhetett a testük, amikor belecsúsztak vagy beleugrottak a vízbe. Egyébként szemmel láthatóan a tragédia másnapján az a három bója beljebb volt hozva, amik azt jelezték, honnan mélyül a víz. Én már a rendőrségen voltam, amikor este a másik gyermekemet megtalálták. Hétfőn hazafelé bementünk a krematóriumba. Ott még el tudtunk tőlük búcsúzni. Előtte még gyújtottunk egy-egy mécsest a parton, ahol a tragédia történt – mesélte a könnyeivel küszködve az édesapa.

Indirekt/Blikk