KezdőlapBelföldTöbb őrt is kirúgtak a börtönből a Ambrus Attila miatt

Több őrt is kirúgtak a börtönből a Ambrus Attila miatt

Újabb, eddig sosem hallott titkokat árult el a börtönéveiről Ambrus Attila a ma este 10-kor képernyőre kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban a Life Tv-n.

A Viszkis 12 évet töltött börtönben, ennek nagy részét magánzárkában. A nagy sumák hírében álló Ambrus azonban a legszorultabb helyzetekben is feltalálta magát, például mikor a börtön parancsnoka olyan zárkatársakat rendelt mellé, akik kémkedtek utána.

– Az illető tégla, tehát vamzer volt. Jelentést írt rólam, hogy melyik őrrel vagyok jóban, kit akarok lefizetni. Ezeket a zárkatársakat meg tudtam venni. Adtam nekik kávét, cigit, kólát… Direkt olyan jelentéseket adtak le, amikben azt írták le, milyen fa**a csávó vagyok. Miközben kiderült, hogy mégsem, mert az őröket is próbáltam megvesztegetni! Néhány őrt ki is rúgtak miattam. A börtönvezetés rájött, hogy jól manipulálom az embereket, ezért betettek mellénk még egy embert, aki a másikról is írta a jelentést. Hárman voltunk, egymásról és rólam is írták a jelentést. Nehéz volt őket megbundáznom, és rá kellett jönnöm, hogy új helyről nagyon nehéz megszöknöm. Pedig beszereztem bilincskulcsot, pénzt is csempésztem be – árulta el az egykori Viszkis Rabló.

Indirekt/Metropol