KezdőlapBelföldSzombathelyen bevezetnék a négynapos munkahetet

Szombathelyen bevezetnék a négynapos munkahetet

Először egy 6 hónapos próbaidőszak során tesztelnék az új rendszert.

Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő hétfőn azzal az ötlettel állt elő a szombathelyi közgyűlésen, hogy vezessék be a heti négy napos munkát az öt nap helyett.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a négynapos munkahétnek bizonyára sokan örülnének, hiszen a dolgozók kevésbé lennének fáradtak és fásultak, többet tudnának pihenni, ezáltal pedig a munka minősége is sokkal jobb lenne.

Szeptemberig kapott időt az önkormányzat, hogy kidolgozzon egy tervet, majd ha az megvan, akkor egy fél éves próbaidőszak veszi kezdetét, amiben kiderül, hogy hogyan működne az új javaslat a gyakorlatban is, írja az Ugytudjuk.hu.

A Blikk korábban már megírta, hogy négynapos munkarend bevezetését kezdi tesztelni a Magyar Telekom és kiválasztott munkatársaik változatlan alapbér mellett dolgoznak heti 4 napos munkarendben, 4 hónapon keresztül.