KezdőlapBelföldSzigorú szabályozásokkal nyitnak a strandok

Szigorú szabályozásokkal nyitnak a strandok

A pünkösdi hétvégén már látogatható lesz a vidéki strandok, fürdők többsége, igaz, a fürdőkben egyelőre csak a kültéri medencéket lehet használni.

Úgy tűnik, szépen lassan szinte minden fronton visszaállhat Magyarországon a normális élet. Igaz, egyelőre a vidék tart ebben előrébb, ráadásul ott már a jövő hétvégén megnyílnak a strandok és a fürdők, igaz, egyelőre csak a kültéri medencéket lehet majd használni. Természetesen itt sem szabad kontroll nélkül élvezni az életet, hiszen egyelőre még azt is szigorúan szabályozzák, hogy mennyi ember mehet be egy strandra egyidőben.

Fotó: balatontipp.hu

„A strandok szabadtéri medencéinek és a szabad fürdőknek a látogatásához készült már javaslat, ezek elérhetők a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján. A fürdőknek van saját működtetési szabályzatuk, abban is rögzítve vannak ezek a létszámkorlátok. A fürdő üzemeltetője köteles gondoskodni ezek betartásáról, hogy ne legyen túlzsúfoltság, a medencék ne legyenek túlterheltek. Ugyanakkor azt ajánljuk, hogy jusson legalább négy négyzetméter fürdőző felület egy emberre, míg a szabad vizeknél ez természetesen egy kicsit lazább. A parton pedig továbbra is azt javasoljuk, hogy az egy háztartásban élők, a családok legyenek együtt, de akik nem tartoznak a családhoz, azok tartsanak kellő távolságot a napozáskor is – magyarázta az Operatív Törzs tájékoztatóján dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos.