KezdőlapBelföldSúlyos vesebetegség miatt kellett feladnia az Exatlont

Súlyos vesebetegség miatt kellett feladnia az Exatlont

A Blikk is beszámolt róla, hogy mentőt kellett hívni Suti Andráshoz. Most kiderült, hogy a rosszullétének a hátterében súlyos probléma áll. Palik László közölte a rossz hírt a Bajnokok versenyzőjével.

Palik László közölte Sutival, hogy az orvosok súlyos veseproblémát állapítottak meg nála, ezért nem folytathatja a versenyt. A táncosra további vizsgálatok várnak, hogy kiderítsék mi állhat pontosan a betegség hátterében. A játékost megdöbbent Palik szavai hallatán.

Nagyon sajnálom Laci, hiszen hatalmas motivációval és célokkal érkeztem ide, az Exatlonba. Szerettem volna végig vinni, de hosszú távon az egészség a legfontosabb. Otthon is vannak céljaim a sportomban, így hallgatok az orvosok szavaira – mondta a műsorvezetőnek a csalódott Suti András.

Mint megírtuk, néhány napja Suti András már az egyik futam közben is érezte, valami nincs rendben. Ennek ellenére összeszedte minden erejét és végigment az akadályokon. Időközben azonban kiment belőle az erő, a látása elhomályosodott, ezért kórházba kellett vinni.

Indirekt/Blikk