KezdőlapBelföldMeghalt 5 ember, 37-en megsérültek az M3-ason a tömegbalesetben - felelős nincs

Meghalt 5 ember, 37-en megsérültek az M3-ason a tömegbalesetben – felelős nincs

Felmentette a Mezőkövesdi Járásbíróság azt a 47 éves nőt, akivel szemben a 2016 december közepén, az M3-as autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség miatt indult büntetőeljárás.

A Miskolci Törvényszék több tárgyalást is tartott korábban az ügyben: kihallgatta a nőt, az autóbusz vezetőjét, valamint a jármű utasait és az autópálya érintett szakaszán közlekedő személyeket is. Tanúként hallgatták ki a helyszínelő rendőröket és a bíróság igazságügyi orvos- és műszaki szakértőket, és vezetéstechnikai szakember bevonásával értékelték az időjárási és útviszonyokra vonatkozó adatokat .

A bíróság szerint a nő nem tudta elkerülni a balesetet, amikor az általa vezetett kocsival az M3-as autópálya kivilágítatlan szakaszán belső sávban Budapestről Debrecen felé 110-120 km/h sebességgel haladt. Ugyanezen az útvonalon a külső sávban 100 km/h sebességgel közlekedett egy utazási társaság autóbusza, két sofőrrel és 80 utassal.