KezdőlapBelföldRetteg Fekete Dávid, újabb csalásra derült fény: kamu festményekkel és hamis arannyal...

Retteg Fekete Dávid, újabb csalásra derült fény: kamu festményekkel és hamis arannyal is átverte áldozatait

A vissza nem fizetett kölcsönök és a kétes autóeladások mellett műkincs csalással is megvádolhatják az énekest.

Fekete Dávid előzetes letartóztatásba került sikkasztás és csalás gyanújával. A károsultak sorra állnak ki a nyilvánosság elé, hogy elmeséljék a történetüket. Most újabb mocskos titkokra derült fényt, miszerint az egykori megasztáros legalább 15-20 hamis festményt adott el súlyos milliókért, sőt futtatott aranyrögökkel is próbálkozott. Többek között Vaszary János: Folignoi Madonna című festményének másolatával kezdett házalni, hogy néhány több tízmilliós adósságát rendezni tudja. Az információk szerint ezt a képet végül nem sikerült eladnia, de sok másikat azonban igen. „Nem olyan régen, a múlt ősszel vágott bele a hamisfestmény-bizniszbe. Tudomásom szerint rögtön az elején volt egy sikeres ügylete, ami negyvenmilliót hozott neki. Nem egyedül csinálta, de sokat kaszált rajta. Talált Budapesten egy hamisítót, akitől megvette a képeket, majd egy galériában körülbelül félmilliós összegekért „hitelesíttette” azokat. Hihetetlen, de ez is bejött neki, jó pár kamuképet sikerült eladni eredetiként – árulta el a Blikknek egy informátor, aki, mivel nyomozati szakaszban van az ügy, szeretne egyelőre névtelen maradni. Az egykori megasztáros egy másik áldozata is találkozott a Vaszary-hamisítvánnyal. „Nekem is felkínálta az adósságom fejében, de nem fogadtam el. Mondtam neki, én a pénzemet kérem vissza. Arra is próbált rávenni, hogy segítsek neki eladni, de ezt elutasítottam. Úgy tudom, hogy hamisított futtatott aranyrögökkel is próbálkozott” – mondta az egyik átvert ügyfél, akinek Dávid szintén milliókkal tartozik – adta hírül a Blikk.