KezdőlapBelföldRendőrök keresik: kislányt gázoltak Kecskeméten, elhajtott a tettes

Rendőrök keresik: kislányt gázoltak Kecskeméten, elhajtott a tettes

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az állampolgárok segítségét kérik egy autó és sofőrjének megtalálása érdekében.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 03010/167/2021. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. január 20-án 15 órakor Kecskemét belterületén, az Akadémia körúton közlekedett egy fehér színű, ismeretlen gyártmányú személygépkocsi. A jármű sofőrje a Stádium utca kereszteződésében lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve nem biztosított elsőbbséget a zebrán szabályosan áthaladó gyermeknek, és elütötte őt. Az autóvezető a balesetet követően nem állt meg, és nem nyújtott segítséget a kislánynak, aki könnyebben megsérült – írja a police.hu.

Kérjük, hogy aki látta a baleset bekövetkezését, illetve az autó sofőrjével vagy a járművel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-300-as telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.