KezdőlapBelföldPüspök lett Balog Zoltánból, az EMMI volt miniszteréből

Püspök lett Balog Zoltánból, az EMMI volt miniszteréből

Beiktatták hivatalába hétfőn Balog Zoltánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület novemberben megválasztott új püspökét.

A koronavírus-járvány miatt zárt körben megtartott beiktatás után Balog Zoltán az MTI-nek elmondta: püspöki szolgálatának elején „odafigyelő, hallgató püspök” szeretne lenni, ezért már a héten elkezdi az egyházkerület református gyülekezeteinek látogatását. Hozzátette: mindenkivel személyesen szeretne találkozni, ezért elhatározta, hogy 1,5-2 év alatt felkeresi az egyházkerülethez tartozó több mint háromszáz gyülekezetet.

Balog Zoltán a református egyház jelenlegi legsürgetőbb feladatának nevezte a közösségek megerősítését. Meglátása szerint a világban és Magyarországon is hiányoznak az erős közösségek, amelyekben az emberek otthonra találnak adta hírül az alfahir. Balog Zoltán úgy vélte, az egyházi közösségek képesek megtartani az embereket, képesek mellettük állni és erőt adni nekik életük krízishelyzeteiben. Ezeknek az otthont kínáló egyházi közösségeknek a megerősítése tehát a legfontosabb feladat – mondta.