KezdőlapBelföldPéntektől olcsóbb lesz a benzin

Péntektől olcsóbb lesz a benzin

A holtankoljak.hu ügyvezetője, Bujdos Eszter arról beszélt az RTL Reggeli című műsorában, hogy a következő egy-két hétben bizonyos mértékű üzemanyaghiányra lehet számítani az országban, a Balatonon pedig szerinte szinte biztosan üzemanyaghiány lesz.

Bujdos azzal kezdte, hogy szerinte az üzemanyaghiány megoldása az árstop teljes kivezetése lehet, hiszen ez okozza az ellátási problémákat, ugyanis az importőröknek nem érdeke, hogy veszteséggel értékesítsék az üzemanyagot. A Mol pedig jelezte, hogy nem tudja száz százalékban kiszolgálni a magyar piacot, mivel történetének a legnagyobb karbantartási munkálatait végzik, amit már nem lehetett tovább halasztani. A magyar stratégiai készletek felszabadításából oldák meg átmenetileg az ellátást. Ebből a nagy kutak kapnak, a kicsik nem, amelyek sokszor már így is korlátozottan jutottak hozzá a kereskedőktől az üzemanyaghoz, hiszen a rendelt mennyiség 50 százalékát kapják meg.

A mostani időszak, a következő egy-két hét kritikus lesz. De úgy néz ki, hogy a stratégiai készletek felszabadításával ezeket a lyukakat be tudják majd tömködni, ám biztos, hogy például a Balaton környékén nagyon nehezen lehet majd tankolni – válaszolta Bujdos Eszter Járai Máténak, aki azt kérdezte, előfordulhat-e, hogy a kutak kifogynak az üzemanyagból.

A szakértő elmondta, hogy a tó környékén elsősorban a turizmus miatt van üzemanyaghiány. „Inog az ellátás”, sokan már most is Veszprémbe járnak tankolni – tette hozzá.

A piaci áron tankolók jobban teszik, ha megvárják a pénteket egy újabb tankolással.

Péntektől nagyjából ugyanannyival csökkennek a hazai üzemanyagárak, mint amennyivel hétfőn emelkedtek – írja a Holtankoljak.hu. A benzin esetében ez literenként 8 forintos csökkenést jelent, a gázolaj bruttó 9 forinttal lesz olcsóbb.

Ez természetesen csak a piaci árakat érinti, aki jogosult rá, továbbra is hatósági áron tankolhat. A piaci átlagárak így alakulnak péntektől az árak csökkenését követően:

  • 95-ös benzin: 692 Ft/liter
  • Gázolaj: 738 Ft/liter