KezdőlapBelföldNagy durranás volt: 700 ezren nézték a helyszínen a tegnapi budapesti tűzijátékot

Nagy durranás volt: 700 ezren nézték a helyszínen a tegnapi budapesti tűzijátékot

Kovács Zoltán, az augusztus 20-i ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője, – a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára – közölte az eddig tudható adatokat.

Minden idők legnagyobb Szent István napi rendezvénysorozataként beharangozott ünnepség pénteki napján, augusztus 20-án a némileg megosztóra sikerült Andrássy úti felvonulás után a legnagyobb szám valóban a soha nem látott méretű tűzijáték volt.

Kovács Zoltán a rendezvény kapcsán azt írta:

„Minden idők legnagyobb Szent István napi ünnepségsorozatának egyik fénypontját, a tűzijátékot a rendelkezésre álló adatok alapján több, mint hétszázezren nézték meg a fővárosban.

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben és a tűzijáték kapcsán beérkezett információk alapján elmondható, hogy az augusztus 20-ai rendezvények biztonságosan és sikeresen véget értek. A következő két nap programjaira további sok tízezer látogatót várunk.

Péntek 22 óráig a rendőrség országosan 400 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. Ezek közül 339 állami, illetve önkormányzati, 57 kulturális, 2 gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, valamint 2 más jellegű rendezvény volt. Az egész országban a legnagyobb rendben, rendőri intézkedés nélkül zajlottak az ünnepi programok.

Az augusztus 20-ai nemzeti rendezvények lebonyolításáért felelős operatív törzs az elkövetkezendő két napban is folytatja munkáját, hogy biztosítsa az ünnep zavartalan és biztonságos lebonyolítását.

Ezúton köszönjük minden, a rendezvény sikeres lebonyolításában részt vevő kolléga munkáját!”