KezdőlapBelföldNa végre: kitiltotta az I. kerület a bérelhető elektromos rollereket

Na végre: kitiltotta az I. kerület a bérelhető elektromos rollereket

A főváros I. kerületének önkormányzata bejelentette, tilos lesz a kerületben elektromos rollereket bérelni és parkoltatni.

„Tekintettel arra, hogy a sokszor eldőlt, vagy bokorba hajigált rollerek rossz fényben tüntetik fel kerületünket, továbbá a járdán szanaszét hagyott eszközök rendkívül balesetveszélyesek és bosszantók úgy döntöttünk, hogy az új Közterületek használatáról szóló rendelet megalkotása során végleg megoldjuk a kérdést” – mondta a kitiltást kezdeményező Varga Dániel önkormányzati képviselő – a merce.hu-nak.

Az elektromos rollerek Budapest több kerületében, főként a belvárosi részeken okoz rengeteg kellemetlenséget, és szúrja emiatt az önkormányzatok és lakók szemét. Az év elején Erzsébetváros Önkormányzata úgy döntött, a szanaszét hagyott bérrollereket talált tárgyként kezeli és begyűjti az utcáról, Terézvárosban pedig bírságolják is az engedély nélkül parkoltatott rollereket. Ez utóbbi intézkedés májusi bejelentésekor a VI. kerület polgármestere, Soproni Tamás kijelentette, „a közterület használata ugyanis a Lime-nek ugyanúgy engedélyhez kötött és pénzbe kerül, mint bárki másnak. Mivel engedélyt nem kértek, és nem is fizetnek, a hivatal bírságot vet ki minden egyes roller után.”

Tavaly nyáron az V. kerület vezetése is betiltotta közterületein az e-rollerek bérlését és parkoltatását. A Lime mindkét helyről kivonult