KezdőlapBelföldMindenki a strandra: 30 fokos kánikula lesz ma

Mindenki a strandra: 30 fokos kánikula lesz ma

A hétvégén 30 fok körüli lehet a hőmérséklet, de több helyen leszakadhat majd az ég.

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, amit fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak. Csapadék általában nem lesz, de délután, este a nyugati határszélre besodródhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A Dunántúlon a déli szél megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-31 fok között várható, késő estére 19-24 fok közé hűl le a levegő.

Este a legtöbb helyen kiderül az ég, avagy csak kevés fátyolfelhő lehet. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon már lehetnek erősen felhős körzetek is, arrafelé néhány zápor, zivatar már előfordulhat. A légmozgás gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14-19 fok között alakul. A hidegre érzékeny északi helyeken ennél kissé hűvösebb is lehet a hajnal.

Szombaton délnyugat felől magasszintű felhőzet vonul fel, emellett ebből az irányból már hajnaltól, reggeltől egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés is. Több (nem zavartalan) napsütésre az északkeleti vidékeken lehet számítani, ott kicsi a csapadék előfordulási esélye, másutt viszont több helyen várható zápor, zivatar. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul. Zivatarok környezetében előfordulhatnak erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-32 fok között valószínű, nyugaton az alacsonyabb értékekkel.

Vasárnap napos, gomolyfelhős idő valószínű. Az ország keleti harmadán lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott szórványosan zápor, zivatar is várható, nyugatabbra kisebb a csapadék kialakulási valószínűsége. Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, főként a Dunántúlon megerősödik. Erős lökések zivatarok környezetében is előfordulhatnak. A minimum-hőmérsékletek 14-19 fok között alakulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-32 fok között várható, északkeleten valószínűek az alacsonyabb értékek.