KezdőlapBelföldMegvan a két McDonald's-dolgozó, akik a földön húzgálták a húst hamburger készítése...

Megvan a két McDonald’s-dolgozó, akik a földön húzgálták a húst hamburger készítése közben

Megtalálták azokat a diákokat, akik úgy bosszulták meg egy vásárlójuk extra igényeit, hogy cipőjükbe törölték a sajtot, majd a földön forgatták meg a húspogácsát.

Elrettentő videó látott napvilágot a McDonald’s egyik hazai gyorséttermének konyhájából, amely esetről a Blikk számolt be elsőként. Az említett felvételen az alkalmazott a cipője talpán húzza végig a hamburgerbe szánt sajtot, majd a földön forgatják meg a szintén a szendvicsekbe való húst.

A McDonald’s azt ígérte lapunknak, azonnal kivizsgálják az esetet. Úgy tűnik, az ígéretüket valóra is váltották sőt, már meg is találták azokat a diákmunkásokat, akik ezt a rettenetes és aljas húzást elkövették.

Egyikük, Bence a vizsgálat során a vállalat Blikkhez eljuttatott közleménye szerint ezt mondta:

– A videót nem gondoltuk komolyan, és nem is szántuk a nyilvánosságnak. Csak egymás között viccelődtünk éjszaka, amikor nem voltak vendégek. A videót sajnos néhány haverunknak elküldtük, a további megosztások után így kerülhetett fel a közösségi oldalakra. Nagyon sajnálom, ami történt. Nem akartuk megbántani azokat az embereket, akik a McDonald’s-éttermekben dolgoznak sok ezren, és nap mint nap nagyon szigorú szabályok szerint csinálnak minden munkafolyamatot. Szeretnék tőlük ezúton is bocsánatot kérni.

A másik elkövető, Norbi is megbánta már, amit tett:

– Több éve dolgozom a McDonald’snál, ismerem a procedúrákat, a szigorú sztenderdeket. Nagyon sok szabályt kell a munka során betartani, ezeket rendszeres képzéseken tanítják a dolgozóknak. A szabályok betartását nagyon komolyan számon is kérik. Sajnálom, hogy a videó kikerült a médiába, nem volt szándékunk lejáratni a Mekit. A rendeléseket a sztenderdek szerint teljesítettük ebben a műszakban is. A videóban viccből csináltunk olyat, amit egyébként nem lehet, de azt a szendvicset nem adtuk ki vendégnek. Sajnálom, hogy ez lett belőle, és elnézést kérek azoktól a vendégektől, akik esetleg komolyan vették a videót.

A két srácot azonnali hatállyal elbocsájtották az étteremből.

Indirekt/Blikk