KezdőlapBelföldMég időben kórházba került: azonnal meg kellett operálni a TV2 sztárját

Még időben kórházba került: azonnal meg kellett operálni a TV2 sztárját

Szinte teljesen felgyógyult már sérüléséből Kandász Andrea, aki egy félresikerült mozdulat miatt sebesült meg karácsonykor.

A műsorvezető éppen a halászléhez pucolta a halat, amikor egy halcsont megszúrta a körömágyát. Eleinte ügyet sem vetett a dologra, simán bekötözte az ujját és várta a gyógyulást, csakhogy a seb nemhogy jobb nem lett, de rosszabbodott a helyzet. Néhány nap múlva az ujja már komolyan megdagadt és egyre jobban lüktetni kezdett.

„Még sohasem volt ilyen gyulladásom. Azért veszélyes, mert mélyebb szövetrétegeket is érinthet, és akár csonthártyagyulladás is kialakulhat. Végül meg kellett operálni az ujjamat” –﷯írta közösségi oldalán.

Amikor ugyanis odahaza levette a dunsztkötést, elborzadt a seb láttán: ahogy fogalmazott, valami „meghatározhatatlan rettenetet” látott. Azonnal visszament a kórházba, az orvos számára pedig kérdés sem volt, hogy műteni kell. Mint kiderült, 10 milliméter mélyen elhaltak a sejtek, a gyulladás pedig továbbterjedt, ezért volt szükség a sürgősségi beavatkozásra.

Indirekt/Blikk