2020.11.30
András, Andor
Kezdőlap Belföld Még hat vidéki kórházat vonnak be a koronavírus fertőzöttek ellátásába

Még hat vidéki kórházat vonnak be a koronavírus fertőzöttek ellátásába

Újabb hat vidéki kórház fogad a jövőben Covid-betegeket: a váci Jávorszky Ödön Kórház, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház, a hatvani Albert Schweitzer Kórház, a Bajai Szent Rókus Kórház és az Orosházi Kórház.

Kásler Miklós, az EMMI minisztere arra utasította a COVID-betegek ellátásában eddig is részt vevő kórházakat, hogy az összes finanszírozott ágyszámuk 20 %-a helyett annak 30 %-át készítsék fel igazolt és gyanús COVID-betegek ellátására 2020. október 30-ig. Az emberi erőforrások minisztere utasította az OMSZ vezetőjét is, hogy amennyiben az elsőhelyi felelősként kijelölt egészségügyi szolgáltató kapacitása telítődik, a másodlagosan, illetve harmadlagosan kijelölt egészségügyi intézményekbe kell a kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt COVID-fertőzött, valamint gyanús betegeket beszállítani. Budapesten és Pest megyében 3+1 kórház szerepel az elsődlegesen és 11 a másodlagosan kijelölt intézmények között.

Budapest és Pest megye területén kívül elsődlegesen összesen 12 kórházba, másodlagosan 6, harmadhelyi felelősként pedig 9 intézménybe kell szállítani a kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt COVID-fertőzött, valamint a COVID-gyanús betegeket – adta hírül az atv.hu.