KezdőlapBelföldMa kánikula lesz, de holnap leszakad az ég

Ma kánikula lesz, de holnap leszakad az ég

Csapadékos nap vár ránk pénteken, az ország teljes területére riasztást adtak ki. Később azonban visszatér a nyárias, meleg idő.

A mai időjárás Budapesten fátyol- és gomolyfelhős lesz, sok napsütéssel. Délután előfordulhat egy-egy zápor, majd csökken a felhőzet és a csapadékhajlam is. Az északnyugatira forduló szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30-31 fok körül alakul, estére 18 fok köré hűl le a levegő.

Az ország többi részén is sok napsütés lesz fátyol- és gomolyfelhők mellett, éjszakára azonban csökken a felhőzet. A délutáni óráktól az északi megyékben zápor, zivatar előfordulhat. Az éjszaka első felében csökken majd a csapadékhajlam, de később északon újra előfordulhatnak záporok és zivatarok is. Napközben a déli szél északnyugatira, nyugatira fordul, északon megélénkül, helyenként meg is erősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-32, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 15-20 fok között alakul.

Pénteken egy szakadozott felhőzóna vonul át észak, északnyugat felől délkelet felé, de hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap. Országszerte előfordulhatnak záporok, zivatarok, néhol hevesebb zivatargóc is kialakulhat. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében pedig viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-32 fok között alakul.

Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap. Számottevő csapadék nem lesz, egy-egy zápor, zivatar kialakulhat, leginkább a nyugati, délnyugati tájakon. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között várható.

Vasárnap napos, gomolyfelhős lesz az ég, a legtöbb felhő az északkeleti harmadban lesz, itt egy-egy zápor is kialakulhat. A légmozgás általában mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között várható.