KezdőlapBelföldLiu Shaolin Sándor nagyon sok izmot elvesztett a koronavírusos időszaka alatt

Liu Shaolin Sándor nagyon sok izmot elvesztett a koronavírusos időszaka alatt

Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok rövidpályás-gyorskorcsolyázó tünetmentesen, de jelentős izomtömegvesztéssel jutott túl a koronavírus-fertőzésen.

„Azt viseltem a legnehezebben, hogy nem mozoghattam, ezt lelkemre kötötték az orvosok. Most már három hete újra edzek, de nagyon gyengének éreztem magam a visszatéréskor, az első két hétben a lányokkal készültem” – mondta az M1 aktuális csatornának a világ- és Európa-bajnok sportoló, aki hozzátette, emiatt egy új alapozás kezdődött, de most már legalább százszázalékosan tréningezhet.

A 24 éves Liu Shaolin arról is beszélt, hogy jó lenne versenyezni, mert az felfrissíti, ezért reménykedik benne, hogy a hollandoknak sikerül összehozni egy nemzetközi viadalt, amely a hazai szövetségtől kapott információ szerint november végén lenne.

Öccse, az olimpiai és Európa-bajnok Liu Shaoang elmondta, minden nap eddzenek, de a gyakorlások nem olyan intenzívek, mint egy normál versenyidőszakban.

Indirekt/Blikk