2022.08.18
Ilona
Kezdőlap Belföld Letartóztatták a katonát, aki terhes nőt akart megerőszakolni Miskolcon

Letartóztatták a katonát, aki terhes nőt akart megerőszakolni Miskolcon

Letartóztatásban a tartalékos katona, aki nemi erőszakra készült egy 25 hetes terhes kismama ellen.

A férj elmondása szerint csak a felsége lélekjelenlétén múlt, hogy a támadó nem tudta véghezvinni borzasztó tettét. A férfi a Blikknek számolt be a történtekről, illetve arról, milyen csalódott volt, amikor megtudta, hogy egy járókelő észrevette az eseményeket, de nem tett semmit.

Mint írják, a támadó behúzta a sértettet a lépcső melletti erdős részre, ahol szexuális cselekményt akart vele végezni, de a nőnek sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért az elkövető elmenekült.

A szörnyű történések közben a nő a teste több táján is horzsolásokat, könnyebb sérüléseket szenvedett. A későbbi vizsgálatok később kimutatták, hogy a babájának semmi baja nem esett.

„A gátlástalan módon elkövetett bűncselekmény tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseballsapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt” –- áll az ügyészség közleményében.

Az illetékes hatóságok azonnal elrendelték az elkövető őrizetbe vételét, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A 35 éves férfi mindent tagad, ám önkéntes területvédelmi tartalékos katona jogviszonyát az ügy következtében megszüntették.

A férfit jelenlétét csak a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelésével tudják biztosítani a hatóságok. Az ügyészség azzal indokolta az indtványát, hogy fennál a tanúk megfélemlítésének vagy befolyásának veszélye, valamint a bűnismétléstől és a szökés lehetőségétől is tartani lehet.