2024.03.01
Albin
Kezdőlap Belföld Lesz ma minden, amit gyűlölünk: zápor, havas eső, ónos eső

Lesz ma minden, amit gyűlölünk: zápor, havas eső, ónos eső

A keddi nap jelentős részében inkább borult lesz az ég, lényegében országszerte várható esős idő.

Északkeleten is fokozatosan szűkül a havazás területi kiterjedése, és ott is egyre több helyen lehet számítani havas, esetleg ónos esőre. Napközben nyugat felől egyre többfelé válik szakadozottabbá a felhőzet, majd szűnik meg a tartós csapadék, ugyanakkor estefelé a Dunántúl fölé záporok sodródhatnak be északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0-9 fok között alakul, fagypont körüli csúcsértékekre északkeleten van kilátás. Késő estére többnyire -2 és +5 fok közé hűl le a levegő – írta a MET.

Szerdán tovább szakadozik, majd csökken is a felhőzet, de északkeleten, keleten hajnalban, reggel is maradhatnak borult körzetek. A tartós csapadék mindenütt megszűnik, ugyanakkor az éjszaka első felében főként az Észak-Dunántúlon, a hajnali órákban az északkeleti harmadban ismét előfordulhat záporos csapadék, egyre inkább havas eső zápor, hózápor. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, elsősorban a Bakonyban és a Kisalföldön viharos lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően -5 és +1 fok között alakul, de a szélvédett, derült, havas északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet.

Csütörtökön erősen megnövekszik a felhőzet, napközben nagyrészt borult időre számíthatunk. Növekszik a csapadék esélye: döntően eső várható, de az északi megyékben havazás, havas eső is lehet. Nagy területen megerősödik a délnyugati, déli szél. A minimum általában -7, -1 fok között alakul, de északkeleten -8, -11 fok is lehet. Napközben délnyugat felől enyhébb levegő érkezik, a maximum-hőmérséklet -2 és +10 fok között várható.

Pénteken nagyrészt borult idő várható. Többfelé valószínű csapadék, nagyrészt eső, az északi tájakon havas eső, havazás is lehet. Több helyen megerősödik a déli szél, majd mind nagyobb területen északnyugatira fordul a légmozgás. A minimum-hőmérséklet -3 és +10 fok között alakul. A csúcsértékek -1 és +13 fok között lesznek, északkeleten várható hidegebb idő.