KezdőlapBelföldLegénybúcsúról vitték el a kommandósok a droggal kereskedő brókert

Legénybúcsúról vitték el a kommandósok a droggal kereskedő brókert

A közelmúltban megszületett az ítélete annak a harmincas évei elején járó férfinak, aki néhány évvel ezelőtt brókerként drogbizniszbe keveredett a fővárosban. A jól szituált fiatalember nem vette komolyan a karrierében adódó lehetőségeket, aminek az lett a vége, hogy észrevétlenül az anyagi csőd szélére került.

Ugyan hitelt vett fel, hogy rendezze az életét, de azt sem sikerült időben visszafizetnie. Ekkor a lehető legrosszabb döntést választotta: elkezdett metamfetaminnal kereskedni. Elmondása szerint nem akarta megváltani a világot, luxuskocsit vagy medencés nyaralót venni, egyszerűen csak egyenesbe szerette volna hozni az életét. Állítása alapján legfeljebb 100 grammnyi szer fordulhatott meg a kezei között.

Aztán egy szombat hajnalon éppen a barátja legénybúcsújára készült, amikor váratlanul rátörték az ajtót a rendőrök. Alapos házkutatás után bilincsbe verték és drogkereskedelemmel gyanúsították meg. Három napra egy fogdába került, aztán egy hónapot az egyik hazai börtön zárkájában töltötte nyolcadmagával. A zárkatársai között volt gyilkos, csaló, pénzmosó és zsaroló is. Napokig nem evett, de aludni sem tudott a kétségbeeséstől. Hosszas huzavona után a napokban félig-meddig pont került a kálváriája végére: nem jogerősen két év letöltendő börtönre ítélték.

– Megrendültem az ítélet hallatán. A börtönben korábban olyan borzalmas élményeket szereztem, amiket soha többé nem szeretnék újra átélni. Ekkor azonban felelevenedtek bennem a bezárva átélt rémségek. Korábban csak egy hónapot töltöttem bent, ami hatalmas traumákat okozott. Most pedig a sokszorosára kellene bevonulnom… – kesergett a Vasárnapi Blikknek Dave, aki ránézésre egy teljesen átlagos, jól szituált fickó, rendezett családi háttérrel, diplomával, menyasszonnyal és egy multinacionális cég középvezetőjeként stabil munkahellyel.

– Az előkészítő ülésen három és fél év letöltendő börtönt indítványozott az ügyészség, amit a védencem nem fogadott el. Ehhez képest ítélték el most két évre, de fellebbeztünk. Jogerősen a reményeink szerint felfüggesztett börtönre fogják mérsékelni a verdiktet – mondta lapunknak a férfit képviselő ügyvéd, dr. Tran Dániel.

Indirekt/Blikk