KezdőlapBelföldLázadnak a színészek, amiért Eszenyi Enikő újra munkát kapott egy színházban

Lázadnak a színészek, amiért Eszenyi Enikő újra munkát kapott egy színházban

Tavalyi botránya után Kecskeméten rendezhet Eszenyi Enikő, ami hatalmas felháborodást váltott ki a szakmában.

Korábbi áldozatainak ökölbe szorul a keze, leendő kollégái tartanak tőle, sokan elfogadhatatlan tartják a fizikai és verbális abúzussal vádolt egykori Vígszínház-igazgató visszatérését. Sokukkal beszéltünk közülük, akiknek bár megvan a véleményük arról, hogy alig egy évvel a botránya után Eszenyi újra lehetőséget kap, ám inkább hallgatnak, mert úgy érzik, éppen ez bizonyítja, hogy az egyébként színészként, rendezőként kiváló Enikő tekintélye, hatalma még mindig figyelemreméltó és nem tudhatják, mikor kell esetleg együtt dolgozniuk vele a jövőben, hiszen úgy tűnik, szép lassan visszaszivárog a színházi életbe.

– Miért engedik visszatérni a zsarnoki direktort? – tette fel a költői kérdést egyikük, míg A mi kis falunk sztárja, Lengyel Tamás a Facebook-on posztolt arról, szimbolikus lehet a jelentősége, hogy Eszenyi visszatér. Megkezdődött a rehabilitációja.

„Az, hogy valaki pár hónapra eltűnik, aztán úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, kizárólag a hazugságról szól, nem a megtisztulásról. Itt el sem jutottunk odáig, hogy az önvizsgálatot és feldolgozást követően járhat valakinek második esély” – írta posztjában a színházi rendező, Néder Panni.

– Eszenyi Enikővel szemben több mint hetvenen éltünk panasszal a Fővárosi Önkormányzat vizsgáló bizottsága előtt egy évvel ezelőtt. A mai napig nem tudjuk a vizsgálat eredményét. Várjuk. Eszenyi Enikő többszöri verbális és fizikai abúzust követett el igazgatóként. Ezt veszi semmibe az, aki – szemet hunyva a tettei felett – dolgozik vele. Arcul köpi az áldozatokat – mondta a Blikknek Molnár Áron színész, aki azok között volt, akik panasszal éltek Eszenyivel szemben.

– A következmény a következménynélküliség, ahogy ez történt az Operettszínháznál is Kriza Zsigmond esetében, amiben sikerült úgy lefolytatni egy vizsgálatot, hogy az áldozatokat nem kérdezték meg. Jó lenne egy olyan országban élni, ahol valódi következményei vannak az abúzusoknak, a szakma pedig kirekeszti az abúzálókat, nem tisztára mossa őket. Csalódtam és csalódni fogok minden intézményben és vezetőben, aki foglalkoztatja Enikőt, azaz nem a hetven ember igazáért áll ki, akiknek volt bátorságuk elmondani a történeteiket. A mai napig várom, mi lett a főváros vizsgálatának eredménye. Várom, hogy valaki kimondja, igazunk volt, illetve várom azt, hogy legyen következménye a hatalommal való visszaélésnek Magyarországon.

A tavaly májusban a Vígtől a Tháliába szerződő Csőre Gábor nem vitatja Eszenyi hozzáértését, azt sem kívánja, hogy többé nem kapjon munkát, de attól fél, sok esetben következmények nélkül maradnak a színházi abúzusok.

– Sajnos, azt érzem, mintha mi sem történt volna… A kecskeméti igazgató úr nyilván értesült a Vígszínházban történt problémákról, nem kívánom, hogy szüksége legyen rá, de bízom benne, hogy ott is van egy, az új vezetés által készített etikai kódex, ami védi a dolgozókat – teszi hozzá a színművész.

A Blikk sorra hívta a színházi szakembereket, de Eszenyi nevét hallva a legtöbben hallgattak, vagy arra hivatkoztak, hogy korábban már mindent elmondtak az ügyről.

– Sokan azért nem szólalnak meg, mert félnek, hogy újra találkoznak ezzel a jelenséggel. A dolgoknak remélhetőleg nincsen politikai háttere, de Eszenyinek még fut egy olyan darabja a Vígben, amelyet nyilván látott a kecskeméti igazgató is, amelyben Mágnás Miska egy gázszerelő – mondta egy, a neve elhallgatását kérő színész.

Kerestük a kecskeméti színházat igazgató Cseke Pétert, ám eddig nem értük el. Az Eszenyi rendezésében készülő Cirkuszhercegnő főszerepét Járai Máté játssza majd, aki nem titkolta, várja a közös munkát, de félsz is van benne.

– Korábban sosem dolgoztam Enikővel, de az ő darabjain nőttem fel, imádtam a rendezéseit, ott volt a bakancslistámon, hogy vele dolgozzak. Tudom, hogy sokan azt gondolják, botrány, hogy egy évvel a történtek után már rendez, de én tudni akarom, milyen vele a közös munka. Ha bántani fog, én is kiállok és elmondom – magyarázta Máté. – Pontosan tudom, hogy a Vígben milyen szörnyűségek történtek, és azt gondolom, helyesen tették azok, akik kiálltak és elmondták a véleményüket. Nem kérdés, hogy igazat mondtak. Nagyon sokan örültek Enikő érkezésének, és várják a közös munkát, ahogyan én is, de tartok is tőle, hogy vajon lelkileg bírom-e majd. Annyiban más helyzet lesz, hogy nem lesz a főnököm, nem függöm tőle, ugyanúgy vendég lesz Kecskeméten, ahogy én. Ráadásul bízom benne, hogy tanult a történtekből.

Indirekt/Blikk