KezdőlapBelföldKoronavírus: 17 napja Florida partjainál veszteglő hajón rekedt a magyar táncoslány

Koronavírus: 17 napja Florida partjainál veszteglő hajón rekedt a magyar táncoslány

Hazajutásához kér segítséget Alexandra és barátja, Gyuri, akik a hajójukon még két hétig Florida partjai mellett, a nyílt tengeren vesztegelnek. Szandra csak az Indirektnek nyilatkozott.

Fotók: Facebook

Nyolcszázan dolgoznak azon a luxushajón, ahol a magyar lány, Alexandra is táncol. Posztjában panaszkodik arról, hogy miután Floridában március 14-én az utolsó amerikai utasuk is elhagyta a fedélzetet, az alkalmazottakat a tampai határőrség nem engedte kiszállni, mert közülük többen is megbetegedtek koronavírusban. Alexandra most kétségbeesve kér segítséget a hazajutáshoz.

„Egy hétig semmi gond nem volt, remekül szórakozott mindenki – írta közösségi oldalán a magyar lány. – Semmi munka, medencézés, mozizás (persze emellett gyakran fertőtlenítettük a hajó egyes részeit is.) Egy hét után nyilvánvalóan felmerült a kérdés, miért is nem mehetünk haza? A hajó vezetősége ekkor összehívott egy kérdezz-felelek gyűlést, melyben elmondta, hogy a tampai-i határőrség nem adott zöld utat a nem amerikai állampolgárok hazamenetelére, ugyanis meg kell várnunk a két hét leteltét az utolsó utascsoport leszállásától kezdve, merthogy a lappangási idő 14 nap. Persze. Valahol érthető…Minden reggel mérték az összes dolgozó lázát, mondván ha minden rendben, mehetünk haza. A szerződésünket lezárták, a hajón összesen 200 dolgozó dolgozik a többiek várnak. De mire? Kérdésekre válasz nincs, senki nem mehet haza.

Szandi szerint a második hét után az emberek elkezdtek feszengeni, az étel fogyóban, már se fogkrémet, se vécépapírt nem lehet kapni. A dolgozók lökdösődnek, idegeskednek, folyamatosan aggódnak.

„Tizenhét napja nem léptünk szárazföldre, a víz közepén lebegünk. Majd két napja felmerült a gyanú, hogy az egyik dolgozó megbetegedett. Rajta kívül még egy… majd a kapitány bemondta, hogy a hajón több pozitív esetet találtak. Azóta az új információ: minden dolgozó 16 napra be van zárva a kabinjába. Ma elhajózunk a tenger közepére és április 14-ig ott maradunk.

A mi hajónkon 5 magyar dolgozó van, ezzel az intézkedéssel sajnos az utolsó magyar ,,mentőgépre” sem tudunk feljutni. A cég egyébként étellel ellátott minket, fertőtlenítettek folyamatosan, de a tömeges megmozdulásokat nem tiltották be. A táncosok felléptek a dolgozóknak, ahol szinte tele volt a színház. Az étkezdében egymás hegyén hátán tolongtunk az ételre várva. Semmilyen rendszer, mindenki összezárva. Otthon maradni nem egyszerű, de 16 napig apró kabinokba bezárva?? Friss Levegő nélkül.
Ha eltelik ez a két hét egyáltalán kimehetünk? Meddig lehet ezt húzni?”