KezdőlapBelföldKoltai Róbert kifakadt: „A portás is hamarabb kap Kossuth-díjat, mint én”

Koltai Róbert kifakadt: „A portás is hamarabb kap Kossuth-díjat, mint én”

Indul a bakterház, Sose halunk meg, Szamba, Ámbár tanár úr, Csocsó vagy A miniszter félrelép – kitörölhetetlen mozijai a magyar filmtörténetnek.

Többtucatnyi tétel szerepel a listán, amelyek készítésében Koltai Róbert színészként, forgatókönyvíróként vagy rendezőként tevékenyen részt vett és amelynek mondatai mára szállóigévé váltak. A 77 éves művész emellett a színpadon is bizonyít, tanúja ennek számos – a közönség és a kritikusok által odaítélt – elismerés.

Az állami kitüntetések azonban nem hullottak, amikor Koltai Róbert neve szóba került, Jászai Mari-díj, valamint az Érdemes Művész és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntető cím mellett más nem szerepel a listán. Pedig Koltai már a hatvanas évek végén része volt annak a színházi körökben sokat emlegetett legendás kaposvári társulatnak, amelyet Zsámbéki Gábor vitt sikerre, és akik közül sokan mára már a Nemzet Színészei lettek, de minimum egy Kossuth-díjjal büszkélkedhetnek.

– A kaposvári színházból már a portás is Kossuth-díjas, csak én nem, de ezzel megtanultam együtt élni – jegyezte meg a színész-rendező Boros Lajos és barátai Lali Király Csütörtöke című online műsorban. Koltai többször adott már hangot annak, milliós nézettséggel bíró filmjei és sikeres színházi előadásai ellenére nem kedveli a hatalom.

– Olyan egyszerű, szép és igazságtalan ez az egész. Régi mondás, hogy a díjakat nem kapják az emberek, hanem adják nekik, és eszerint akik a díjakat odaítélik, azok engem nem szeretnek – magyarázta a Blikknek Koltai Róbert, aki akkor sem kesereg ezen, ha sokszor még a pályatársai is meglepődnek, hogy még nincs Kossuth-díja.

Indirekt/Blikk