KezdőlapBelföldKirály Linda: „Nem zárkózom el egy új kapcsolattól”

Király Linda: „Nem zárkózom el egy új kapcsolattól”

Dicséretekben, érdeklődésben nincs hiány, Király Linda közösségi oldalát legalább annyi férfi árasztja el szép szavakkal, mint amennyi női rajongója. Az énekesnő mégis másfél éve szingli, igaz, ezt az állapotot a saját döntése idézte elő. Linda tavaly év elején mondott búcsút a tíz éves kapcsolatának, hogy önmagára, a gyógyulására, a fogyására koncentrálhasson, ezért ahogy ő fogalmaz, jó ideig csukva is volt a szeme egy esetleges kapcsolatra.

Az énekesnő a Blikknek azonban elárulta, a helyzet változott, már nyitott az új szerelemre. Ám aki szeretné meghódítani a sztárt, annak bizony először a telefont kell letennie a kezéből, mert internetes ismerkedésről szó sem lehet.

– Én nem vagyok az, aki jobbra vagy balra húzza a jelet egy alkalmazásban. Régimódi lány vagyok, az emberi találkozásokban hiszek, ezért úgy gondolom, a szerelmemet is így fogom megismerni, például közös ismerősök bemutatnak minket egymásnak, avagy esetleg egy munka hoz össze minket – árulta el Király Linda, aki egyelőre a sorsra bízza azt, hogy mikor és hogyan ismerkedik meg a leendő kedvesével.

– Még nem vagyok annyira kétségbeesve, hogy nyaggassam a barátaimat, hogy mutassanak be valakinek. Egyelőre annyit tudok mondani, hogy nyitva van a szemem, már nem zárkózom el egy új kapcsolattól – mondta mosolyogva az énekesnő, aki azt is megsúgta, őt bizony nem a nagy, látványos gesztusokkal lehet levenni a lábáról.

– Sokkal többre értékelem, ha egy randin a férfi nem elkápráztatni akar, hanem megmutatni azt, hogy őt valójában mi érdekli. Szeretem, ha önmagát adja valaki és ha van valami az életben, ami ugyanolyan szenvedély számára, mint nekem a zene – adta a tippeket Király Linda, aki sokak szemében karrierista énekesőnek tűnik, ám állítja, ez nem így van.

– Nagyon családcentrikus ember vagyok, klasszikus nő, aki szereti kiszolgálni a kedvesét. Hiába van koncertem, én ugyanúgy odateszem elé a vacsorát – ígérte Linda, aki persze, még messze van attól, hogy valakivel újra együtt éljen, de szeretné megtalálni azt a férfit, akivel családot alapíthat.

Linda ugyan a három Király testvérből a legidősebb, mégis ő az egyetlen, akinek még nincs saját családja. Amerikában élő öccse, Ben öt éve vette el feleségét, Jessicát, rá egy évre meg is született a kisfiúk, Kai. Viktor másfél éve nősült meg, tavaly nyáron pedig az ő kisfia, Kolen is a világra jött.

Indirekt/Blikk