2022.11.28
Stefánia
Kezdőlap Belföld Kiadták a figyelmeztetést: egész nap szakadni fog az eső

Kiadták a figyelmeztetést: egész nap szakadni fog az eső

Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar a szerdai nap folyamán.

A kedd hajnalban képződött köd fokozatosan feloszlik, javulnak a látási viszonyok, eközben nyugat felől tovább növekszik a felhőzet. Alapvetően erősen felhős idő várható időszakos szakadozásokkal, vékonyodásokkal. A délelőtti óráktól nyugat felől csapadékzóna érkezik, amely kelet felé helyeződik át.

Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar nap folyamán. A nyugatias szél megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. Zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb hőmérséklet általában 16 és 21 fok között várható, de a Kisalföldön ennél hűvösebb is lehet. Késő este 8 és 14 fok között alakulnak a hőmérsékleti értékek.

Este nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de az ország déli és keleti területein még maradnak felhős tájak. Pára-, illetve ködfoltok előfordulhatnak. A csapadékzóna kelet felé halad. Hajnalra már csak a déli és keleti területeken várható eső, zápor.

A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű, a felhős, csapadékos területeken lesz enyhébb az idő.

A sűrű köd és a zivatarok miatt elsőfokú vészjelzés lépett életbe.

Szerdán az összefüggő felhőzet délelőtt kelet, délkelet felé elhagyja az országot, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, a nap második felében azonban nyugat felől ismét egyre több, egyre vastagabb felhőzet érkezik.

Reggel nagyrészt mindenütt megszűnik a csapadék, majd a nap második felében főleg a Dunántúlon fordul elő szórványosan eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, majd déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A maximum 14 és 19 fok között várható.