KezdőlapBelföldKetten is meghaltak szén-monoxid-mérgezésben

Ketten is meghaltak szén-monoxid-mérgezésben

Csütörtökön késő délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, miszerint feltehetőleg szén-monoxid-mérgezés történt Hajdúböszörményben, a Hadházi utcában.

A tűzoltók néhány perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol egy családi ház melletti, szobának berendezett melléképületben két embert találtak, akik életét már nem lehetett megmenteni. A melléképületben egy gázpalackról működő Szieszta kályha üzemelt. Mivel a melléképület nyílászárói csukva voltak, a nyílt égésterű fűtőeszköz környezetében nem volt biztosítva a levegő-utánpótlás, ezért mérgező szén-monoxid keletkezett.

Ha beltérben nyílt láng ég, gondoskodni kell a szellőzésről, különben szén-monoxid jön létre. Nem elegendő néha kinyitni az ablakot, állandó és automatikus légbevezető kell oda, ahol nyílt láng van. Az ilyen helyiségekbe tanácsos szén-monoxid-érzékelőt elhelyezni.