KezdőlapBelföldJó úton halad az MSZP a megszűnéshez

Jó úton halad az MSZP a megszűnéshez

Erősödött a Fidesz, stagnál a DK, gyengült az MSZP. A szocialistáktól nemcsak a szavazók, a saját tagságuk is elfordult.

A Fidesz visszaszerezte a korábbi támogatóinak jelentős részét, és továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt. Ha most lennének a választások, akkor az MSZP épphogy bekerülne a parlamentbe – derült ki a Medián legfrissebb felméréséből. A kormánypártok 55 százalékon állnak a választani tudó biztos szavazóknál, a legerősebb ellenzéki pártot, a Demokratikus Koalíciót 13 százalék támogatja. A DK-tól valamelyest lemaradva a Jobbik található 11 százalékkal, míg a Momentummal hét, az MSZP-vel pedig hat százalék szimpatizál a választani tudó biztos szavazóknál.

Fotó: MTI – Balogh Zoltán

Tíz éve, mióta a szocialistákat elzavarták a kormány éléről, még soha nem szerepeltek ilyen gyalázatosan. Már nemcsak a választóik, hanem a tagságuk is elfordult tőlük. Azért elég nagy lehet a baj, ha Óbuda és Pestszentlőrinc szocialista polgármesterei – az ősszocialista Szaniszló Sándor és Kiss László is – inkább átmenekült a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba. Erre Tóth Bertalan pártelnök mit reagált? Ahelyett, hogy önvizsgálatot tartott volna, kijelentette: az MSZP- t senki nem használhatja lábtörlőnek. Dehogynem. Hiszen éppen ez történt.

Egy biztos, a folyamat folytatódni látszik, és nagyon úgy fest, az MSZP ezzel a vezetői garnitúrával két év múlva esedékes választásokon a kanyarban sem lesz, biztos nem jut be a Parlamentbe. Ami a párt megszűnését eredményezi.