A Miskolctól 22 kilométerre lévő, alig 2500 lelket számláló Ónodtól a 4 milliós metropoliszig, Los Angelesig – elképesztő utat tett meg pályafutása során Puhl Sándor.
A múlt csütörtökön, koronavírus-fertőzés következtében elhunyt legendás labdarúgó-játékvezető bíráskodott a brazil-olasz világbajnoki döntőn az Egyesült Államokban (1994), valamint UEFAkupa- és Bajnokok Ligája-fináléban (1993, 1997), azt azonban csak kevesen tudják, hogy élete első mérkőzését egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis faluban vezette, nem egészen 15 évesen, még 1970-ben. Mindössze néhány néző előtt, míg a vb-fináléban már 94194 drukker előtt fújta a sípot.
– A két csapat, az Ónod és a Varbó a járási bajnokság II. osztályában szerepelt. Ennél alacsonyabb osztály már nem létezett. A játékosok derekáig érhettem, a korkülönbségről nem is beszélve. Ennek ellenére komolyan vettek. Amikor belevágtam a játékvezetésbe, azt azért megfogadtam, hogy nem engedek a negyvennyolcból. Velem nem lehet majd packázni! A meccs részleteire már nem nagyon emlékszem, arra viszont igen, hogy nagy ünnepséget rendeztek a faluban, ökröt is sütöttek nyárson – emlékezett vissza a róla szóló életrajzi könyvben (Az aranysípos Puhl Ónodtól – Los Angelesig) a világ legjobbjának 1994-ben, 1995-ben, 1996-ban és 1997-ben is megválasztott Puhl Sándor.
A brazil Dunga és az olasz Baresi között az 1994-es foci-vébé döntőjének játékvezetőjeként
– Annak idején másként viszonyultak a nézők a bíróhoz. A legnagyobb sértés az volt, ha szemüveget ajánlottak neki. Valószínű, ha az első mérkőzésemen engem is pofon ér, akkor nem folytatom a karrieremet.
Akkor ugyanis még attól tartott, megverik, azt viszont aligha gondolta, hogy 24 évvel később majd hősként várják vissza az ónodi focipályára. Merthogy 1994-ben emlékmeccset rendeztek a tiszteletére, az 1970-es találkozón pályára lépett játékosokkal. A világ legjobb bírója pedig örömmel tért vissza oda, ahol egykoron minden elkezdődött.
– Nagy nap volt ez Ónod lakói számára. Mindenki ünnepelte a vb magyar hősét. Alapos késéssel kezdődött a mérkőzés, meg a második félidő is, mert nem tudott kiszabadulni az autogramm kérők gyűrűjéből. Annyira megrohamozták szegényt, hogy levegőt sem nagyon kapott abban a melegben – mesélte Ónod egykori sportköri vezetője, Dobsi Pál. – A fiatalok és az idősek egyaránt látni akarták. Volt, aki száz forintosra íratta rá vele a nevét, majd berámáztatta a pénzt. Nem akárki jött el közénk mérkőzést vezetni és élménybeszámolót tartani, a világbajnoki döntő bírója.
Kerékpárral érkezett
Puhl 14 kilométert bringázott, hogy eljusson élete első meccsére.
– Komoly harcot folytattam a szüleimmel, hogy megkapjam az új kerékpárt. Emőd és Ónod között akkor sem jártak sűrűn a buszok, ezért úgy gondoltam, letekerem a távolságot. De féltették a biciklit. Azt mondták, összetörik, ellopják… – idézte fel az emléket Puhl a könyvben.
