KezdőlapBelföldHúszmilliót követeltek az emberrablók – elkapták őket a rendőrök

Húszmilliót követeltek az emberrablók – elkapták őket a rendőrök

A fővárosi nyomozók összesen hat embert gyanúsítanak azzal, hogy tavaly nyáron elraboltak és összevertek egy vállalkozót, akinek szabadon bocsátásáért húszmillió forintot követeltek. Négy férfit már korábban őrizetbe vettek, a két utolsó gyanúsított egyikét március 19-én fogták el, a másikat Olaszországból hozták most haza.

Zuglói lakásánál vertek össze egy férfit 2020. július 6-án délelőtt, majd autóba tuszkolták, és egy XVII. kerületi műhelybe vitték, ahol eltörték lábát és több más csontját. Az emberrablók húszmillió forintot követeltek, de az életveszélyes bántalmazás és fenyegetések ellenére sem kaptak pénzt, így másnap elengedték áldozatukat. A sérült először azt állította a rendőröknek, hogy motorbalesetet szenvedett, de beszerzett bizonyítékok nem ezt támasztották alá, és végül csak elmondta, hogy elrabolták.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya emberrablás és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt folytatott nyomozást. A bűncselekménnyel gyanúsítható 46 éves B. Györgyöt, 33 éves Sz. Zsoltot, 25 éves M. Tamást július 9-én fogták el a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai. A 43 éves M. Brendon ellen elfogatóparancsot adtak ki, de a férfi nem várta meg, hogy a rendőrök kopogtassanak nála, július 14-én inkább feladta magát – írja a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekményben még ketten vettek részt, ellenük is körözést adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A 47 éves V. Ákost 2021. március 19-én a IX. kerületben fogták el a Felderítő Főosztály munkatársai. A 40 éves B. Zoltánt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály közreműködésével, európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el. A férfit április 14-én éjszaka hozták Budapestre, a BRFK nyomozói a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, majd őt is őrizetbe vették.