KezdőlapBelföldHoppá véget ért Darnyi Tamás házassága, már új családot is alapított

Hoppá véget ért Darnyi Tamás házassága, már új családot is alapított

Úgy tűnik, Darnyi Tamás úszólegenda és Jónás Rita színésznő útjai különváltak, a sportoló pedig azóta más mellett találta meg a boldogságot.

Bár az álompár évtizedeken át élt együtt, szeretetben neveltve közös gyermeküket, úgy tűnik, már nem laknak egy fedél alatt. Igaz, korábban kétlaki életet éltek – az év egyik felében Floridában tartózkodtak, a másik részében pedig Budapesten –, a Bors információi szerint Darnyit gyakran látni a budapesti úszóiskola körül, ám felesége nélkül.

„Jónás Ritát régóta nem láttuk. Én úgy tudom, a tengerentúlon maradt a gyerekeikkel” – mondta el egy szülő a lapnak, aki évek óta a Darnyi úszósuliba hordja gyermekét.

Egy másik informátor szerint a sportoló az elmúlt hónapokban a korábbinál is több időt tölt Budapesten, azon belül pedig egy óbudai kis utcában figyeltek fel rá. Állítólag rendszeresen ugyanabba a házba tér be délután, este, majd távozik onnan reggelente; néha látni egy kismamát is, aki egy pici gyermekkel jön ki a kertkapun, illetve babakocsit tologat.

Noha maga az úszólegenda nem nyilatkozott a Borsnak, a lap információi szerint a környékbéliek előtt nem titok, hogy a bajnok új párra lelt, sőt, a kisbabának ő az édesapja. Új párjával való kapcsolata már évek óta tarthat: szintén egy Rita nevű asszonyba szeretett bele, aki – Darnyihoz hasonlóan úszást – tanít gyermekeknek.

Indirekt/Bors