KezdőlapBelföldHoppá: új végrendeletet találtak Pécsi Ildikótól

Hoppá: új végrendeletet találtak Pécsi Ildikótól

Bármilyen nehezen is élte meg imádott férje elvesztését Pécsi Ildikó, tagadhatatlan, hogy az egykori legendás futballista távozása elhozta a békét a családba, Ildikó és unokája ugyanis – hosszú évek háborúskodását követően – végre elásták a csatabárdot, és többek között Szűcs Lajos sírját is közösen látogatták.

Ezért is lephetett meg mindenkit, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő halálát követően előkerült egy végrendelet, ami gyökeresen megváltoztatta a korábbi végakaratát, és amit valószínűleg azért írhatott, hogy törvényes örököse, a fia, Szűcs Csaba mellett mást is az örökösévé tehessen.

A kényes témáról Ildikó fogadott fia, L. Péterfy Csaba nyilatkozott a Story Magazinnak.

„Valóban két végrendelet van. Azért tudom ezt ilyen biztosan, mert a másodiknál én voltam az egyik tanú. Ez Lajos bácsi halála után született. Ildikó azért változtatott a korábbin, mert a férje kérte tőle. Így tulajdonképpen ő az egyik utolsó kívánságát teljesítette a módosítással. A tartalmáról azonban nincs jogosultságom nyilatkozni.”

Indirekt/Blikk