KezdőlapBelföldHoppá: lövöldözés volt a Nyugati téren

Hoppá: lövöldözés volt a Nyugati téren

Két lövést adott le egy férfi csütörtök délelőtt egy vegyi anyagot kilövő fegyverrel a Nyugati téren, a terézvárosi rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták – tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

A közlemény szerint csütörtökön, 11 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Nyugati téren, a villamosmegállóban kétszer rálőttek egy férfira.

A kerületi járőrök a bűnügyi bevetési osztály és a Készenléti Rendőrség munkatársai négy percen belül elfogták a lövöldöző férfit, aki a nála lévő tárgyat, „egy vegyi anyagot tartalmazó, folyadéksugár-kilövő eszközt” a rendőröknek átadta – írták a közleményben.

A 43 éves férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt – közölte a rendőrség, azt is jelezve, hogy az eset során senki nem sérült meg.