KezdőlapBelföldHét év fegyházat kapott az apját agyonverő férfi

Hét év fegyházat kapott az apját agyonverő férfi

Hét év fegyházra ítélt nem jogerősen egy, az apját agyonverő férfit a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön.

Az eljárás adatai szerint a vádlott szüleivel élt egy háztartásban. Édesapjával rendszeresen voltak a konfliktusai, gyakran veszekedtek egymással. 2018 nyarán az apa két alkalommal kért rendőri segítséget fia agresszív viselkedése miatt, ám büntetőeljárás egyik ügyben sem indult – olvasható a bíróság honlapjára feltett közleményben.

A vádlott 2019. szeptember 1-jén pontosan meg nem határozható okból szidalmazta a szüleit, majd dulakodott az édesapjával. A sértett önvédelmi célból kést vett fel a konyhapultról, ám a vádlott azt kicsavarta a kezéből, majd bántalmazta az idős férfit: ököllel és egy kemény tárggyal ütötte annak arcát, fejét, miközben szidta és életveszélyesen fenyegette őt. Mivel az utcán is hallották a történteket, volt, aki rendőri segítséget kért.

A mentők kórházba vitték a sértettet, akin ugyan életmentő műtétet hajtottak végre, ám öt hónappal később, 2020. január 27-én a bántalmazott férfi a sérüléseivel összefüggésben kialakult kétoldali tüdőgyulladás, valamint keringési és légzési elégtelenség miatt elhunyt.

Az ügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat az áldozat fia ellen.

A csütörtöki tárgyaláson a törvényszék a vádlottat – az ügyészi vádirattal megegyezően – halált okozó testi sértés miatt mondta ki bűnösnek, ezért – mint többszörös visszaesőt – 7 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az elsőfokú döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott azonban felmentésért nyújtott be fellebbezést, védője pedig téves minősítés, téves tényállás megállapításáért és felmentésért, így az elsőfokú ítélet nem jogerős.