KezdőlapBelföldHalálos fenyegetést kapott a Hableány elhunyt kapitányának az ügyvédje

Halálos fenyegetést kapott a Hableány elhunyt kapitányának az ügyvédje

Kedden folytatódott a 28 halálos áldozatot követelő balesetet előidéző Viking Sigyn hajóskapitánya, Jurij C. büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Az eredeti tervek szerint a baleset koreai túlélőit hallgatták volna meg, de az országukban zajló nemzeti ünnep miatt ezt elhalasztották, ezért néhány olyan kapitányt idéztek be tanúként, akik abban az időben éppen a közelben hajóztak.

Kiderült az is, hogy a közelmúltban ismeretlenek engedély nélkül felmásztak a hajótestre és videófelvételeket készítettek a Hableány bűnjelként lezárt roncsáról, ezért eljárást indítottak ellenük. Az elsüllyedt sétahajó elhunyt kapitányának ügyvédje a tárgyaláson elmondta: az eljárásban betöltött szerepével összefüggésben a közelmúltban életveszélyesen megfenyegették.

– Egy ismeretlen férfi odalépett hozzám, amikor az irodámból kijöttem még júniusban. Akkoriban sokat nyilatkoztam a tévében. Azt mondta, ha még egyszer megteszem, többedmagával felgyújtja az irodámat és velem is akarnak valamit csinálni. Ezt már nem értettem pontosan, mert addigra felhúzott egy orvosi maszkot, de halálosan megfenyegetett. Egyedül volt, de többes számban beszélt. Teljesen normális ruhát viselt – emlékezett vissza a Blikknek dr. Gulyás Krisztián, aki feljelentést tett.

– Kértem a rendőröket, hogy együtt nézzük át a kamerafelvételeket, én ugyanis biztosan megismerném a férfit, de erre még nem kaptam visszajelzést.

Indirekt/Blikk