2021.10.16
Gál
Kezdőlap Belföld Fura: három héttel az olimpia rajtja előtt tenné kötelezővé a védőoltást a...

Fura: három héttel az olimpia rajtja előtt tenné kötelezővé a védőoltást a MOB a sportolóknak

Tokióban csütörtökön eldöntötték, nézők nélkül rendezik meg az olimpiát.

Alig három hét múlva rajtol a tokiói olimpia, s az első magyar sportolók meg is érkeztek a helyszínre. Ennek tükrében igencsak furcsa döntésre készül a Magyar Olimpiai Bizottság: a honi résztvevők számára az utolsó utáni pillanatban tennék kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást.

A MOB pénteken dönthet arról, hogy minden kiutazó sportolónak be kell adni a Covid elleni vakcinát. A szervezet már hónapokkal ezelőtt, soron kívül oltani kezdte az olimpikonokat, de nem tette kötelezővé az injekciózást. A mostani intézkedés a Blikk információi szerint négy sportolót érint, de személyiségi jogaik miatt nem közölhetik a nevüket. Ám úgy tudjuk, nem örülnek annak, hogy kötelezővé teszik az oltást, ahogy az érintett szövetségek sem. Ráadásul ilyen rövid idővel a tokiói nyári játékok előtt nem is lehet kétszer beoltatni valakit…

– Jó, hogy fölébredt a MOB, de így, pár héttel az olimpia előtt természetesen már semmi értelme nincs a védőoltásnak, semmilyen védelmet nem nyújt az első adag arra az időre, amíg kint lesznek Japánban a sportolók – magyarázta lapunknak Ócsai Lajos, az ÁNTSZ korábbi járványügyi vezetője, aki szerint az injekciózás a teljesítményre is negatív hatással lehet. – Ráadásul a vakcinának ott vannak a mellékhatásai, amelyek a teljesítményre is kihathatnak. Ilyen az oltás utáni napokban az izomfájdalom vagy a levertség, ez pedig a felkészülés végén nyilvánvalóan nem szerencsés.

Úgy tudják, van olyan érintett sportoló, aki eddig az életkora miatt nem kaphatta meg az oltást, s van olyan is, aki már az időeltolódás mielőbbi leküzdése miatt a térségben edzőtáborozik.

Tokióban – ahol rendkívüli állapotot hirdettek – már több sportoló készül a világ minden tájáról az év legnagyobb sporteseményére, s akadtak köztük pozitív mintát produkáló versenyzők, mint Japánba érkezésekor a világbajnoki bronzérmes szerb evezős, Milos Vaszics.

Indirekt/Blikk