KezdőlapBelföldEzért zár be egy évre Buda egyik legnagyobb bevásárlóközpontja

Ezért zár be egy évre Buda egyik legnagyobb bevásárlóközpontja

A fejlesztő tervei szerint a felújított óbudai Eurocenter Észak-Buda és környéke első számú bevásárló- és élményközpontja lesz.

A beruházó WING Zrt. 2021 tavaszán kezdi meg a felújítási munkákat, hogy az átalakítást követően, 2022 tavaszán megnyithassa a központot.

A megújult Eurocenter egyebek között felújított mozival és tetőkerttel várja látogatóit. A beruházásnak köszönhetően Észak-Buda egy modern létesítménnyel gazdagodik, amely letisztult dizájnnal készül el – idézi a Magyar Építők a WING közleményét.

Az Eurocentert a WING 2018-ban vásárolta meg, amit a III. kerületi Bécsi út mellett található bevásárlóközpont adottságai, kitűnő autós és tömegközlekedéssel történő megközelíthetősége, valamint az épületben és a lokációban rejlő fejlesztési potenciál indokolt. A felújítás létjogosultságát támasztja alá, hogy a III. kerület és a kapcsolódó agglomeráció vásárlóerő indexe jóval az országos átlag feletti, illetve a térség további fejlődés előtt áll a tervezett és fejlesztés alatt álló lakóparkoknak, irodaházaknak és multifunkcionális projekteknek köszönhetően.

A bevásárlóközpont üzleteinek döntő többsége szombaton este zárt be, a hipermarket és az autómosó várhatóan májusban fejezi be a munkát. A tervek szerint 2022 tavaszán mintegy 25 000 m2 bérbeadható alapterülettel rendelkező megújult bevásárlóközpont várja majd a vevőközönséget. A tervek szerint kívül belül felújítják a létesítményt.

A zöld szemlélet jegyében kerékpártárolók, elektromos autótöltő állomások is elérhetők lesznek, valamint közösségi közlekedési megoldásokat is igénybe vehetnek majd az idelátogatók. A megújuló Eurocenter teljes egészében akadálymentes lesz és kiemelt figyelmet fordítanak az egészségtudatosságra is.

Indirekt/haszon.hu