KezdőlapBelföldEzért vett ki idén hosszú szabadságot Orbán Viktor

Ezért vett ki idén hosszú szabadságot Orbán Viktor

Az elmúlt hónapok, évek megviselték, kimerítették Orbán Viktort: a koronavírus-járvány, a parlamenti választás, az ukrán–orosz háború, a gazdasági válság rengeteg munkával, teherrel jár/járt. Ráadásul keveset is alszik, beéri napi négy-öt órával, gyakran már hajnalban munkába indul. Még nem volt példa arra, hogy a kormányfő olyan hosszú vakációra induljon, mint tette idén. A megszokottnál hosszabb nyári szabadságra ment, s körülbelül három hetet töltött Horvátországban, az Adriai-tengernél.

Július végén csak annyit lehetett tudni, hogy augusztus legelején szabadságra utazik, mégpedig egy vagy két hétre. Ehelyett sebtiben kiutazott az Egyesült Államokba a CPAC-kongresszusra, az amerikai jobboldal fórumára, ahol találkozott Donald Trump exelnökkel is, ám attól kezdve szinte csak a horvátoknál készült róla fotó. Ő maga nem posztolt, leginkább civilek fényképei alapján lehetett sejteni hogy merre járt.

– Ez valóban húzós év volt a miniszterelnök számára, bárkit megviselt volna. Elfáradt, kimerült, egyszerűen szüksége volt a hosszabb pihenésre – fogalmazott a Blikknek a magyar miniszterelnökhöz közel álló informátorunk.

Orbánt „strandolós” ruhában, rövidujjúban, rövidnadrágban örökítették meg, s a fotók tanőúsága szerint a borotválkozást is hanyagolta: meglepő módon ősz borostát növesztett.

– lyen hosszú arcszőrzettel kevesen láthatták az elmúlt esztendőkben, de egyébként Orbán Viktor azon férfiak körébe tartozik, akik a szabadságuk idején nem minden nap borotválkoznak. Ám ez nyilván megváltozik, hiszen a mostani hét második felében már itthon lesz, újra munkába áll – mondta a forrás.

Eltűnt a kíváncsi szemek elől, de azért mindig érkeztek információk a hollétéről. Járt Brac szigetén, Milna településen, ahonnan augusztus 6-án egy étterem vezetője osztotta meg az Instagram oldalán a fényképet, amelyen a magyar miniszterelnök még megborotválkozva, színes nyári ingben, kék rövidnadrágban pózolt. Rá egy napra a Blikk (is) megírta a kormányfő motorcsónakos kalandját. Egyfelől egy újabb helyszínre derült fény (nem messze Vistől történt, hogy elromlott a kis hajója és „kimentették” a partra), másrészt arra, hogy amíg korábban előfordult, hogy testőr nélkül – vagy csak távoli kísérettel – utazott, most legalább egy testőr is vele tartott a feleségén kívül.

A múlt hétvégén Zoran Milanovic horvát államfő társaságában kapták lencsevégre, itt már némi borosta volt látható az arcán. Ugyancsak laza öltözékben költötték el a vacsorát a Pakleni-sziget egyik éttermében. Végül a múlt hét pénteken Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke tett fel a Facebook-oldalára egy abszolút szokatlan fotót, amelyen már szokatlanul hosszú arcszőrzete volt az ország első emberének. Olyan pólóban volt, amelyet egy térkép díszített: Lastovo sziget körvonalai látszódtak rajta.

„Orbán Viktor magánprogramjairól, szabadságáról nem tudok tájékoztatást adni. Amikor lesz a miniszterelnöknek hivatalos programja, arról be fogunk számolni” – írásban ezt közölte érdeklődésükre Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Kiszelly Zoltán, a Századvég, Politikai Elemzések Központjának igazgatója is meglepődött Orbán többnapos borostáján, de úgy vélte, teljesen elfogadható, hogy a szabadsága alatt kicsit ellazult.

– A magyar politikában és a Fidesz naptárában a júliusi tusnádi beszéd, valamint az augusztus 20-i nemzeti ünnep között nem történik semmi. Ez mindig is a nyaralás időszaka volt. A kormány meghozta a legfontosabb döntéseket, így Orbán Viktor is megtehette, hogy elutazzon – mondta Kiszelly. – Navracsics Tibor miniszter tágyal Brüsszellel, a kormányülést a miniszterelnök helyettese, Semjén Zsolt vezette, a tűzijátékról az operatív törzs, illetve a szakminiszter döntött. Valójában nélkülözhető volt Orbán Viktor.