KezdőlapBelföldEnnyi volt: külön költözött Marsi Anikó és Palik László

Ennyi volt: külön költözött Marsi Anikó és Palik László

Úgy tűnik, a TV2 képernyőjén hajrájához érő Exatlon Hungaryval nemcsak a dominikai kalandok értek véget, hanem Marsi Anikó és Palik László házassága is. Bár eddig úgy tűnt, a tévés álompár jól bírja a köztük lévő, kontinenseken átívelő távolságot, a jelek szerint ez mégsem tett jót a kapcsolatuknak.

A Blikk egyik informátora ugyanis kiszúrta, hogy bár a képernyőn még zajlik a Bajnokok és a Kihívók vetélkedője, a szereplők, köztük a műsorvezető, már itthon vannak, sőt, Palikot többen látták is futni a Normafánál, illetve kocsikázni a városban. Ez önmagában még nem lenne érdekes, hiszen az Exatlon stábja sosem tagadta, hogy az adásokat néhány napos csúszással, felvételről sugározzák, de az igen, hogy amióta Palik László újra Magyarországon van, nem a feleségével lakik.

– Nemrég feltűnt, hogy az egyik lakásba, ami eddig kiadó volt, beköltözött valaki. Aztán megláttam, hogy az új lakó Palik László, aki egyedül tartózkodik az ingatlanban. Sem a felesége, sem a gyermekei nincsenek vele – mondta az informátor a Blikknek.

Elmondta, a család még látogatóban sem járt a budai ingatlanban, amelyet minden bizonnyal úgy választott ki a tévés, hogy a gyermekei közelében maradhasson. Két fiuk, a 14 éves Vilmos és a 12 éves Vince ugyanis az édesanyjukkal a korábbi közös családi otthonban maradt.

Mint ismert, Marsi Anikó 7 év után, 2016-ban tért vissza a képernyőre a Tények egyik háziasszonyaként, azt megelőzően a család Mallorcán élt. Anikó híradósként néhány hónapig ingázott Budapest és Spanyolország között, hiszen Palik a gyerekek iskolai kötelezettségei miatt egy darabig még Mallorcán maradt. Akkoriban úgy tűnt, minden rendben van a házasságukkal.

– Szeretek dolgozni! Nyilván töltenék több időt a családommal, de egyszerre az életben minden nincs. Fel kell fognom, hogy új helyzet van, amihez alkalmazkodnom kell. Ma már nem csak a családom ügyeit intézem, mint korábban éveken át. Ha épp belázasodik a kisebbik fiam, és nincs ott az anyja, az persze, borzasztóan rossz érzés, de van egy szuper, zseniális apukája, aki megoldja a helyzetet. Bizonyos szerepeket át kellett vállalnia – magyarázta Anikó még 2017-ben egy interjúban.

Úgy tűnt, házasságuk kiállja az idő próbáját, ám az elmúlt időszakban több hír jött arról, hogy a házaspár tagjai egyre távolabb kerültek egymástól. Palik 2018-ban az Exatlon Hungary műsorvezetője lett, és a már a harmadik évadát töltő műsor csapatával együtt hónapokat töltött a Dominikai Köztársaságban. Ugyan igyekeztek áthidalni a távolságot – Anikó minden évadban elutazott a karibi paradicsomba –, ám úgy tűnik, a házaspár végérvényesen elhidegült egymástól. Nyilván nem segített a helyzeten, hogy a legutóbbi dominikai kaland során Palik vitte a fiúkat is magával. Egy anya számára pedig borzasztóan nehéz lehetett ilyen sokáig távol lenni a gyermekeitől. A Blikk kereste Marsi Anikót és Palik Lászlót is, ám ők nem kívántak semmit hozzátenni az információhoz.

Indirekt/Blikk