KezdőlapBelföldElhunyt a legendás színész – Csurka László már az égieknek játszik

Elhunyt a legendás színész – Csurka László már az égieknek játszik

A Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes és kiváló művész 84 esztendős volt.

A tragikus hírt fia, Csurka Gergely közölte a Facebook-oldalán: „Légy jó, apu, odaát is. Irigylem az Úristent, mostantól ő hallgathatja a verseidet, ő nevethet a történeteiden, és ő eheti a halászlét. Mi valahogy próbálunk majd meglenni enélkül, nélküled – de hidd el, nagyon nem lesz könnyű. Ég veled, köszönök mindent.”

Csurka László, a 8 éve elhunyt Csurka István politikus öccse, Csurka Péter író fia nevéhez számos színházi szerep, filmek, tévéjátékok és rendezés is kötődik. Rendkívül népszerű szinkronszínészként Bud Spencer magyar hangja is volt. Ő volt a Szabó család című rádiós hangjátéksorozat Lacija 1984-től 2007-ig.

Bár 1955-ben eltávolították a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról, gyakorlatilag egész életét a színházi világban töltötte. A korai időkben a kaposvári Csiky Gergely Színház segédszínésze volt, majd a fővárosi Déryné Színházban játszott, de társulati tag volt évekig a Pesti Magyar Színházban is. Emellett játszott az Újszínház, a Nemzeti Színház és az Erkel Színház darabjaiban, illetve tagja volt a Nemzeti Színháznak is.

Légy jó, apu, odaát is.Irigylem az Úristent, mostantól ő hallgathatja a verseidet, ő nevethet a történeteiden, és ő…

Közzétette: Gergely Csurka – 2020. június 16., kedd